MENÜ

Reggelente, amikor a konyhában sertepeltélek, készítem a gyerekek reggelijét (egyedül viszem a "három gyerek projektet"), agyilag már toppon vagyok, és nyughatatlan szellememnek nem jelent elég kihívást a mosogatás, parizersütés. Ilyenkor jutnak eszembe az itt következő szösszenetek. Nagyobb értékük nincs, a világ megváltását keresőknek nem javaslom az olvasást, de néhány mosolyt, talán sikerül az Önök arcára varázsolni. Ebben a savanykás, törtető világban már ez is valami. Kényelmi szempontból felül a legutóbbi bejegyzés van, tehát aki követni akarja, a lazán összefüggő eseményeket alulról kezdje! 

Kérem Önöket, hogy kattintsanak Faműves  oldalamra, ha tetszik a mese, hogy ezzel meggyőzzük  Google Nagyurat, hogy nemcsak íróként, de faművesként is érdemes rám figyelnie!  

 

2013 május 09.

A lányom pasija

Voltaképpen nem is pasija a srác, csak fotóznak és marhulnak együtt, és egy másik – félig-meddig függő – viszonya is van az ifjú reménységnek. Ja, és le kell szögeznem, hogy fiú és lány között igenis lehet nemiségtől független barátság, bár hozzá kell tennem, hogy ez idővel mássá szok’ alakulni, de ezt most ne elemezzük. A múltkori locsogásomban már kifejtettem, hogy Barbi kiválóan feltalálja magát, vállalkozógyerek. Ja, még egy apró, kedves sztori, abból az időből, amikor még csak a két csajszi volt sulis, Nándi óvodás. Bekérezkedtek a faluba a játszóra, és a buszpénzüket elverték nasira. Barbi, a rangidős (8 lehetett) hordafőnök oldotta meg a problémát: bement a sarki pékségbe, és arra hivatkozva, hogy apukája mindig ide jár vásárolni, kölcsön kérte a buszra valót. Az eladónő ismerte őket és engem, nagyot nevetett, és adott nekik pénzt. Ez a pofátlan talpraesettség már tiszteletreméltó! Nyelvöltés

Én húsom, én vérem! Csók

Szóval a reményteli ifjú hölgy pasi-barát-fotós haverjának az esete:
(Már kapásból bejön nekem a srác - 16 éves -, mert ezt írta ki a Facebook profiljára: „Megbízott Ügyvezető Igazgató Asszisztens Gyakornok at X UP Hosting, Studies at Bólyai János Dílerképző Szakközépiskola és Elosztóközpont”. Nevetés )
Pár napja ellátogatott hozzánk (utazási idő oda-vissza három-négy óra), mert a barátságért mindent, de előtte kibökött egy automatában – mely random adta az üdítőket –, egy Barbara nevű kólafélét. Jó poén lenne meglepni vele Barbit, gondolta, és magánvagyonának jelentős hányadát beruházta a remek ajándékra. Sajnos, a bunkó gép nem díjazta az ötletét, és megvető közönnyel valami hétköznapi italt lökött elé. Mivel anyagilag nem annyira fullos a srác, hogy még egyet, netán többet megvegyen, kénytelen volt ötletelni. Első nekifutásra kivárta, míg odajött egy korabeli srác vagy lány, és megdumálta őket: ha nekik Barbara kólát dob a gép, akkor cseréljék el a nála lévővel. Két alkalommal próbálkozott, de az a dög gép tovább szívatta. Nem volt túl sok vevő, a várakozás is unalmas lehetett, ezért belecsapott a lecsóba, és a valamilyen márkájú italát felkínálta eladásra a helyi büfében, mégpedig teljes áron. A srác 186 magas, kigyúrt, helyes hapi, így a büfés csajok vihogva belementek az ügyletbe. A második próbálkozásra össze is jött a móka, zsákmányul ejtette a löttyöt, és büszkén ajándékozta meg Barbarával Barbit!

 Vajon mit dob a genetikai kocka, ha összekerülnek és lesz pár közös gyerekük? Nevetés  Katt a Faműre , ha tetszik a mese!

 

2013 május 08.

Én húsom, én vérem

Vállalkozó vagyok, megszoktam, hogy problémáimat magam oldom meg – nagyon praktikus tulajdonság –, és a mennyekben érzem magam, hogy jól örökítek!

Barbi lányom (16) jó matekos, de évek óta négyes jegyű, mert kiválóan megoldja ugyan a példákat, de elszúrja az összeadásokat, vagy más apró hibát vét. Mindig négyötödre áll, de a mostanihoz hasonló mókái miatt végül négyest szokott kapni. Nem arról híres, hogy felkészül az órákra, és energiáit nem szereti lemeríteni a házifeladat-írással se, inkább lemásolja valakiéről. A múltkoriban is ily módon bűnözött, és tetten érte a szőrösszívű matektanár. Babi természetesen bekarózott, de ez olyan nagyon nem érdekelte – két pasi közt őrlődött akkoriban –, viszont eminens osztálytársa megomlott lelkileg, ugyanis neki, mint tettestársnak is beígértek egy szaktanári intőt. A két lány bedobta magát, bőgtek, kunyiztak, de a rutinos, leányka-fogásokban jártas tanár nem engedett. Barbinak lelkiismeret furdalása volt, no, nem a bűn elkövetése miatt, hanem mert megszívatta a barátnőjét. Pár órát bőgtek, tanácskoztak, majd újra felkereste a tanárt, és előadta: elmegy matekversenyre (az osztály talán legjobb matekosa), amin lustaságból kifolyólag nem vett volna részt, sőt fotózik is – hogy a tanár villanthasson a versennyel a suliújságban és –honlapon, ha a barátnő nem kap intőt!
A tanár válasza: OK.

Na, milyen lányom van?

(Barbi megkapta a karót, és a versenyen való részvételért két ötöst, tehát rutinosan beállította magának a négyes átlagot. A tanár pedig szerintem jó fej, és kiváló pedagógus!) Nevetés Katt a Faműre , ha tetszik a mese! 

 

2013 május 07.

Jó szervező vagyok (Egyik vállalkozó haverom mesélte, én csak formába öntöttem)

 

Fő emberem, faszás melós, de csibész a végtelenségig. Egyfajta, mindent túlélő, a jég hátán is megélő embertípus. Sok esetben halálra idegesíthetném magam a dolgain, de valahogy úgy tudja előadni a zsiványságait, hogy nem lehet haragudni rá.

Ő hozza a másik három emberemet is melóba, és elméletileg reggel hatkor kezdünk, legalábbis attól kezdve kapják az órabért. Gyakorlatban elviszi két kamaszfiát a tíz perc sétányira lévő buszmegállóba, hogy a két kisportolt kölyök nehogy halálra fáradjon reggelente, így negyed hét körül érkeznek mind a négyen. Ez még beleférne a büdzsébe, de akkor áll neki kávét főzni a bandának, ami tudvalevően időigényes feladat. Természetesen, nem kezdik el a munkát, hisz még nem itták meg a kávét. Vigyor Lefőzik, megisszák, közben elszívnak egy cigit, így sokszor még háromnegyed hétig eltéblábolnak. Mindezt tetézi, hogy heti kétszer-háromszor nincs kávéjuk és cukruk, amit az én készletemből kérnek, természetesen kölcsön – eddig még nem volt idejük megadni, de még él bennem a remény, bár már alig-alig. Vigyor
Szóval azt agyaltam ki – mert híresen jó szervező vagyok –, hogy meló végén töltsék föl a kávéfőzőt, én időben fölteszem a gázra, így nyerünk tizenöt percet – ami néggyel szorozva már egy órányi órabér-nyereség. Főemberem lelkesen helyeselt, maximálisan egyetértett, és aznap záráskor már hozta is a bevetésre kész alkalmatosságot (ragadt a kávétól és miegymástól, tehát tisztára is súroltam). Akkor hozta, azóta egyszer se (vélhetőleg elfelejti. Sírós)!
Elméletileg feltölthetném a kávéfőzőt ő készletükből is, de pitiség lenne a részemről, no meg lusta is vagyok ilyesmire – legalább húsz méter gyalog. Tehát, feltöltöm, lefőzöm a saját kávémból. Igen ám, de ezer dolgot kell hajnalonta átgondolnom, a franc se figyel a hülye doppingszerükre. Amikor megérkeznek, természetesen eszembe jut, kapkodva fölteszem és bénán érzem magam – maximalista vagyok –, hisz az én hibám miatt várakozik feleslegen négy ember.
Azóta eltelt két hét, és az esetből rendszer lett: háromnegyed hétkor kezdenek, én adom, főzöm a kávét, ráadásul mindezt a négy melósom szemrehányó tekintete előtt! Háromórányi munkabért csengetek ki azért a megtiszteltetésért, hogy kiszolgálom őket. Kemény ez a világ, de nem parázok, hisz JÓ SZERVEZŐ VAGYOK!  Vigyor  Katt a Faműre ,ha tetszik a mese! 

 

2013 május 06.

A cipők.       

Két lánykám, Timi és Barbi azon élethabzsoló tinik közé tartoznak, akik halálfáradtak a tanulástól – nem szabad terhelni őket házimunkával –, viszont minden szakkörre elmennek (alapszinten parkouroznak is), mert nincs mit csinálni délutánonként. Vigyor Valahogy így keveredtek a gimijük női focicsapatába, és ezért járnak a tatárszentgyörgyi B-Danser tánccsoportba is. Itt fedezte föl és csábította el őket a polgármester a helyi nőifoci-csapatba.

Azóta már több edzésük is volt, és a sors iróniája, hogy amíg a cérnavékony Timi csatárként rózsásra pirulva lohol a meccs végéig, addig a nőies alkatú - max három-négy kiló súlyfölöslegű - Barbi a kapuban álldogál. Edzés heti kétszer, így pl. hétfőnként fullos napjuk van, mert közvetlenül egymás után: röpi, foci és tánc. Este hétkor keverednek haza, és tanulnak másnapra. Ez úgy történik, hogy leülnek a számítógépek elé, fejhallgatón zenét hallgatnak, chatelnek a Facebookon – egymásnak kiabálva az érdekesebb eseményeket –, és magolják a törit-matek-miegymást.

De, hogy szavamat ne felejtsem, a polgármester, alkalmazva a világsztároknál már olyan jól bevált anyagi ösztönzést, új felszerelést ígért a lelkes (és kiváló ízlésű) lánycsapatnak. A dolog csáberejét növelte az is, hogy a beszerzéshez személyes jelenlét szükséges, azaz lóghattak suliból. A konfliktus a cipővásárláskor alakult ki két csemetém között (azonos a lábméretük), mikor is mindketten lecsaptak egy fekete fűzős, stoplis, narancssárgából lilásvörös színbe áttűnő csodára, melyből csak egy pár volt. A két lány ovis korától harcol egymással (heti egy-két komoly bunyó), és az erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek. Hiába idősebb, nagyobb termetű Barbi, húga vadságával, akrobatikus képességeivel kiegyenlíti az erőviszonyokat. Idősebb lánykám kajakozik, gyúr, kiváló az erőnléte, és a legjobb ütők közé tartozik röplabdában, de a negyvenvalahány kilós Timi olyan csavart labdával nyit, hogy az tör, zúz, és a száznyolcvan centis langaléták se mernek belenyúlni. Párosharcban olyan ütése van, mint egy lórúgás – idézet Barbitól.

Szóval szikrázott a két bájos lányka szeme, már-már tettlegességre került a sor, amikor egyikük fölfedezett még egy álomszerű szépséget, mely élénkvörös színű volt, zöldeskék betéttel, türkiz fűzővel, szintúgy fekete stoplival (Szűzanya ne hagyj el Nevetés). Látszólag tehát megoldódott a gond, viszont a két lánykám nem tagadta meg önmagát: MINDKÉT CIPŐT MAGUKNAK AKARTÁK! Olyan szerelemre gyulladtak, mely nem tűrt kompromisszumot. Az sem volt számukra elfogadható, hogy felváltva hordják. MINDENT VAGY SEMMIT! Tehát, nekigyürkőztek, és már harcra készen álltak egymással szemben (a nagydarab edző mukkanni se mert), amikor valamelyikük megtalálta a meglepő, ám csodálatosan szellemes megoldást:

Vegyesen fogják hordani, egyik lábukon narancssárga, másikon élénkvörös (zöld betétes) cipő!
Na, milyen lányaim vannak? Vigyor  Katt a Faműre , ha tetszik a mese! 

 

2013 május 04.

Megvilágosultam, végre tudom...Gondolkodó avagy Orang Utan a bölcs!

Végre tudom,miért bénulok le sokszor az írásban. A megoldásról gőzöm sincs, de aki felismeri a betegséget, az már félig-meddig meg is gyógyult… vagy mégsem?

Ma hajnalban már fél háromkor kivágódtam az ágyból (ha szombat, akkor írónap), és nagy lendülettel… molyoltam, lomoltam, sajnáltam magam, de nem írtam semmit vagy alig valamit. Fejemben a pontos sztori, rengeteg apró fogás, ötlet, imádom a csattanót, és valamiért nem tudom elkezdeni. Az a szokásom, hogy beleélem maga a szereplő személyiségébe, és hihetően lépem meg a tetteit. Na, már most, ez a szereplőm egy elesett, sajnálatraméltó nő. Később „kinövi” magát, de kezdésként nagyon ratyinak kell ábrázolnom az életét, hogy később csudafényesen ragyogjanak tettei. Tehát: bemegy szegénykém a boltba, ráéhezve a beszerzésre, de zsebében nem zizeg, hanem csörög a suska, ami, ugye, nem egy magánvagyon. Magával cipeli helyre kiskölkét (gyerek vagy kutya mindig jól jön, ezzel hódítom a női lelkeket), aki még jobban be van indulva a finomságokra, a csili-vili, gagyi, de drága csodabigyókra. Lesajnálják, megsajnálják, lenézik, benézi, ezerrel kapja az arcába a moslékélményt. Aranycsemetéje szeme kimered, könnytelenül sír, vágyódik, sóvárog, véníti a sohasenemkapoksemmit érzése stb.

Mint látjátok, van rá szókincsem, érzéseim, megjelenítő erőm, akkor meg mi a bánatért nem írom meg?

Hát ez az!

Mert amikor nagy levegőt veszek, és depressziós, elesett nővé képzelem magam, azonnal felébred bennem a védekező mechanizmusom, ami nem engedi, hogy önsajnálkozva heverésszek, segítséget kérve és elvárva!
Nem hiszem, hogy különösebben erős lelkű ember lennék, de évtizedek alatt kidolgoztam magamnak egy túlélő stratégiát. Ha elkap a gépszíj, ha gödörbe kerülök, kivetem magamból, eltárolom, nem gondolok rá. Menetelek vagy lépegetek, teszem, amit kell, nem gondolkodom a veszteségen, nem iszok meg egy-két lityit, nem rugdosom össze a kutyát, a szomszéd nénit. Gondolkodom, jár az agyam, ötletelek, keresem a megoldást. Ilyenkor kockáztatok, bevállalok sok mindent, és eddig mindig kimásztam a gödörből. Vagy, ha mást nem: „feltartom a középső ujjam, ha közelít a kerék. Ennyit mindig megtehetünk!” (Idézet tőlem Ártatlan.) Nem azért nem adom föl, mert erős vagyok, fullos csávó, hanem mert elrekesztem. Depizzen a halál, nekem dolgom van, elvégzem, megoldom, megkönnyebbülök (vagy nem, de telik az idő). Tudom, hogy most minden önjelölt (és valódi) pszichológus felhördül, hisz szerintük ki kéne beszélnem magamból a problémát (kopaszodás, öregedés, lumbágó, magány, leégett műhely), és táncos léptekkel tovahaladni a szebb jövő felé, de nekem ez a technika jött be! Ráadásul a kibeszéléstől nem nő vissza a hajam, nem teremtődik új műhely, és trágyául is érzem magam, ha sírós vagyok (olykor).

Tehát, hogy szavamat ne felejtsem, nagy levegőt vettem, szememet mereven a billentyűre szegeztem, és nagy lendülettel a Tesco előtt ácsorgó,  depis, sajnálatraméltó nővé váltam (aki viszont fiatal és dúshajú, hm),  aztán hadarósan írtam:

A bizonytalan tekintetű nő félénken…

„– Mi a francér nem kajálja teli magát, úgyse veszik észre?
– Hát,  mert elesett és becsületes, no meg nem találja föl magát, azért elesett! Átment, capis?„
 – adom meg okoskodásomra a kapásválaszt.


A bizonytalan tekintetű nő félénken lépett be az ajtón, és…

„ – A gyerek nasizhatna, amíg anya mélabúzik, neki nem muszáj bénának lennie!

– Csihadj, írókám, a gyereket tisztességre nevelték, becsületes, nem lop!

– OK, OK, csak úgy mondtam!

– Kicsit se lehetne élelmesebb?

– Nem!

– Miért?

– Mert, azért! Írjál, ne variálj annyit!” 

OK, tehát: A bizonytalan tekintetű nő félénken lépett be az ajtón, és az orrát megütő ezernyi illat

"– Megkérdezhetné, hátha van felvétel az árufeltöltésnél! Ott mindig lopnak és kirúgják őket…
– Nem lop, nem jelentkezik, éhes és depis, írjál már te istenszentállata!”

A bizonytalan tekintetű nő félénken lépett be az ajtón, és az orrát megütő ezernyi illat azonnal jelezte, hogy a tegnap esti parizeres kenyér…

„– Szedhetne csalánt, f@sza főzelék  főzhető belőle, annyi van az út szélén, hogy csak na, és rápróbálhatna a csigára! Mulya ez a tyúk! A franciák kultúrnemzet, ha ők megeszik…
– Kussolj már, aszály van, a francúzok kihaltak, írj, ne okoskodj!

És ez így ment egész reggel. Összesen írtam két sort, és átagyaltam tizensok megoldást, amit megtehetne az a béna, ha egy kis esze lenne!

Hiába, aki tudja a választ, az lopjon a Tescóban vagy kapja el lopáson az eladót, és lépjen a helyére, esetleg egyen csigapörköltet csalánfőzelékkel… de semmiképpen ne akarjon írni!
Katt a Faműre  ha tetszik a mese! 

 

2013 05. 01.

Istenkirály vagyok, úgy tudok koncentrálni, hogy csak na!


Ma hajnalban az átlagosnál több bundáskenyeret készítettem a kölykeimnek, hogy teljes mellszélességgel tudjanak megfelelni a nap kihívásainak. Bosszúságomra kevés volt a sajt, mellyel fel szoktam javítani a bundáscsoda egyhangú ízét, de (mert vág az agyam, mint a penge), kifundáltam, hogy a hajszálvékonyra szeletelt tehénfolyadékot megkenem  csípős pirosarannyal, így mégis csak tutibb lesz az íze. Hat előtt öt perccel lelkesen felordítoztam a csapatot: Új nap, új kihívás, eljött a ti időtök (és hasonló marhaságok), közben dübörgött a fülembe az mp3 playerem. Egy idő után Barbi lányom tűnt föl látómezőmön (meglehetős morcosan), leszaggatta rólam a fülhallgatót és beleharsogta a hirtelen támadt csöndbe:
- Apa, május elsején nem megyünk suliba, és ALUDNI SZERETNÉNK!!!!  

(Halomban áll a bundáskenyér, és a banda alszik. Ha fölkelnek finnyásan megszaglásszák majd és fintorognak, viszont egy deka kenyér sincs itthon, tehát benézték! Muszáj megenniük hidegen, tehát mégiscsak istenkirály vagyok!)  Katt a Faműre , ha tetszik a mese! 

 

 13 04.27.
Ez szösszenetnek indult, de novellává nőtte ki magát. Témája miatt mégis ideillik.

Teát főzök reggelire, nem nagy ügy! (szösszenet)

Ó, századunk áldása és átka! Csomagolás Isten, hozzád szól-e dal!

Imádom, amikor zseniális marketing és eladásmesterek megálmodják, milyen csomagolástechnikás hatására fogja az egyszerű halandó, önfeledt tülekedés közben kifosztani az áruházakat, ha csodálatosan megtervezett termékük, a filteres tea megérkezik.

Valószínűleg olyas álmaik vannak a háromgyerekes családok reggeli teázási szokásairól, hogy:

Az üde, kipihent gyermekek körülülik az elegánsan megterített asztalt, anyuka (apuka) középre helyezi a forróvizet, és tölt a teáscsészékbe. Természetesen mind a teáskanna, mind a csészék finomművű porcelánból, üvegből készülnek, melyek vékony falán sejtelmesen átdereng a lassan színesedő tea. Anyu-apu körbekínálja a teásdobozt – közben elgyönyörködik a csábítóan lefestett gyümölcsökön –, előtte könnyed mozdulattal lehúzza róla a védőfóliát, a gyermekek kiveszik belőle a filtertasakot, kis ideig rácsodálkoznak a gusztusos rajzokra, majd a legbelül pihenő filterről letekerik a cérnaszálat, finoman ujjacskáik közé csippentik, a – gyönyörűséges céges logóval ellátott – papírkát, megmártják a lágyan gőzölgő vízben, majd elegáns nyugalommal, kortyintanak az illatozó gyönyörűségből. Optimális esetben elgondolkodnak a zseniális mesterművészeken, akik ezt a csodálatos terméket megálmodták! Sírós

És most következzen a hétköznapi megvalósítás!  tovább

 Katt a Faműre, ha tetszik a mese! 

 

 2013 03.13. napi bénázásom

Ma reggel, hosszas molyolás után előkapartak három féliteres flakont a híres gyümölcsteámnak, melyet a suliba szoktak vinni. Nándi a kocsiban hagyta az övét, lerohant érte a garázsba, természetesen zokniban. Apróság, hogy Lackás közben kiállt a garázsból, így pár métert (10-et) a puszta földön kellett megtennie. Mivel kemény férfi, ráadásul nagyvonalú, nem cserélt zoknit, és a béna apja is elfelejtett rászólni.

Szóval, előkerült három flakon, melyet felületes öblítéssel ragyogóan tisztára mostam, szinte sterilizáltam , majd feltöltöttem teával. Szokásos soványdisznó vágta a buszhoz, Barbi erőteljesen falatozott a hátsó ülésen (három perc egy szendvics), majd sikeresen lenyúlta és megitta Nándus teájának harmadát. Rövid, de erőteljes bunyóval tisztázták a tulajdonjogokat, majd a két csajszi rombolt a buszhoz.

Az ezt megelőző négy másodpercben Barbus szokásos vehemenciájával megigazgatta a sminkjét, kabátjának állását, ellenőrizte dekoltázsának mélységét, röpke mosolygyakorlat a visszapillantóban (erre azért van szükség, mert némelyik erőszakos sofőr firtatni szokta a diákigazolványát, melyet vagy otthon- vagy elhagyott netán most csináltatja stb), majd Timi után billegett a nyolc centis sarkú vadiúj cipőjében.

A tízóraija és a közelharcban megóvott teli palack teája a kocsiban maradt. Nevetés Mindezt a Nándi közölte velem röhöncsélve, miközben diadalittasan beleivott a Barbiteába, és közölte, hogy vele vannak az istenek, mert dupla teát vihet a suliba (erőteljesen csajozik, és teával csábítja el a kiszemelt fruskákat alantas vágyai kielégítésére).

Bevásároltam, irány a suli, ahol is Nándi percekig kászálódott, kifűzte a cipőjét, fejébe húzta a kapucnit, félvállra vette a hátizsákját, bevágta a kocsiajtót, majd bágyadt legyintéssel fogadva harsány búcsúzásomat, enerváltan bebattyogott a suliba.

Mindkét teát a kocsiban felejtette!!!

Nagyon finom volt, egész nap azt ittam! 
Katt a Faműre, ha tetszik a mese! 

 

2013 03. 07. napi bénázásom

Specialitásom, hogy meleg reggelit csomagolok a kölykeimnek (Barbi, Timi, Nándi), melyeket alufóliába és fóliazacskóba teszek. Timi, Nándi kajál indulás előtt, Barbi inkább a szépségén dolgozik az utolsó utáni pillanatig. Timi és Nándi egy-egy kajacsomagot kap, Barbi egy zacskóban két adag kaját. Tegnap Barbi véletlenül a Nándi kajáját ette meg, majd amikor a kishím nehezményezte ezt, megvetően odalökött neki egy adag hamit az övéből, természetesen zacskó nélkül. Nándi zokon vette a zacskóhiányt, mert így könnyen kipereg a kenyérközti tartalom a tankönyvek közé, és ezt a tanerők nemigen lájkolják. 

Ma reggel Barbi szokás szerint három perccel a legutolsó időpont után érkezett, papucsban. Soványdisznó vágtában repesztettem a kilométernyi földúton, hogy elérjem a buszt. Barbi balkézzel cipőt húzott, jobbal tolta befelé a fejébe a hamit (ropogósra sütött parizer vajaskenyéren). Pontosan érkeztünk, de pattogósan kellett cselekedni. A kajamaradékát visszagöngyölte a fóliába-zacskóba, majd felmarkolta a dupla adag kaját, és próbált lefarcolni. Nándi vonyítására azonban meghőkölt, kikapott egy adag kaját a zacskóból, és megküldte vele a Nándit. Természetesen mindkét zacskó nála maradt... és Nándi elhintette táskájában a sültparizer darabkákat. Katt a Faműre, ha tetszik a mese! 

 

 2013 02.21.

Őshím vagy érzéketlen tuskó?

„Bonyolult” viszonyban vagyok a feleségemmel (se veled, se nélküled), aki gyakran jön hozzánk (én és a három gyerek) főzni, viszont nem pakol el maga után, „úszik a konyha”. Nem szemrehányásként mondom, de a legtöbbször nem jut rá ideje, rám hagyja a rendrakást. Mint ahogy én is tettem anno, amikor nagyritkán a konyhába űzött a tettvágy! 
Jól főz, a kaja jólesik, de azt zokon veszem, hogy én, a „nagy férfi, az őshím” mások után pakolok.
Hah!
Harminc évig ő rakodott, takarított utánam, és én ezt teljesen rendjén valónak éreztem. Most én cselédeskedek a három gyerek mellett – esküszöm, mintha direkt csinálnák a kupit, őrjítő –, és voltaképpen fel se veszem, illetve bosszúság szintjén kezelem a dolgot, de azért… ! Nem vágyom együttérzésre, bátorító szavakra, nem kell meglapogatni a hátamat, se a buksimat megsimizni, de valamennyire átérzem a háttérben robotoló nők helyzetét. Mit ne mondjak, nem túl idilli! Agyonvágja ihletett pillanataimat, ha alkotómunka helyett a konyhával birkózom, magasröptű gondolataimat legfeljebb a mosogató-pusztába kiálthatom. Lehet hogy emiatt nem fog a szárnyaira kapni a világhír? Hogy szellemiségem tündöklő sziporkái mosogatólébe fulladhak? A francba! Üvöltés Mondhatom, kényelmesebb volt az erős hím szerepkör!
Eddig a hagyományos: „engem nem ért meg senki” nyüszítésem, mert – és ezen én is röhögök –, ha jobban belegondolok, belül egy szemernyit sem változtatott meg, ez a szitu. Annak ellenére, hogy egybemosódik nálam a férfi-női szerepkör – nem félreérteni, mert „ütök ám, de hirtelen!” (Rideg Sándor) –, és átélem a „házi rabszolga” érzést, ha valaki mellém csapódna, átvenné tőlem (netán rálőcsölném) a háztartás nyűgét, ugyanolyan természetességgel fogadnám el, ha összepakolna utánam. Pillanatok alatt visszazökkennék a kényelmes „családfő-klánfőnök” szerepbe, akinek kijár a háttérsegítség, hogy értékes idejét el ne herdálja himi-humi apróságokra! Nem is igen köszöngetném, nehogy kiszáradjon a szám, meg egyébként is: én vagyok az erős férfi, az őshím, akinek ez kijár! Ártatlan
Érdekes az emberi természet!
Rátok bízom annak eldöntését: odafigyelésre érdemes bölcs vagyok, magvas gondolatokkal, vagy érzéketlen tuskó! 
Katt a Faműre, ha tetszik a mese! 

 

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet