MENÜ

Ki vagyok én?

(lírai önéletrajzféle)

 

Egy borsodi bányásztelepülésen, Alberttelepen születtem, meddőhányók, csillék és a meló világában. Izgalmakban gazdag, érdekes gyerekkorom volt. Mozgó tehervonatokra ugráltunk föl, közöttük fogócskáztunk, szenet csórtunk a vagonokból, csillékből. Vulkánnak láttuk a füstölgő meddőhányót és sárkánybarlangnak a bánya bejáratát. Ez a földmélységbe vezető lyuk nyelte el nap, mint nap apámat és sok száz más férfit, hogy nyolc órával később fekete szénporral megfestve, fáradtan újra napvilágra engedje. Mindegy, mit mondtak a felnőttek, mi gyerekek tudtuk, hogy odalent tűzokádó sárkányokkal csatáztak, lángok kormától feketék, harctól fáradtak.

Ártéri tavakban fürödtünk, fűzfavesszőre szúrt agyaggolyókkal lődöztük egymást, ujjnyi halakat és lopott kukoricát sütöttünk nyárson. Vasárnaponként kaptunk egy forintot, választhattunk a kétgombócos fagyi és a matiné között. Atlétában, klottgatyában, mezítláb éltünk egész nyáron, de nem cserélném el semelyik lakótelepi vagy lakóparki gyerek életére. Iskolaidőben alig tudtak életet verni belém reggelente, de szünidőben virradatkor már Népszavába csomagoltam a zsírosdeszkát, és türelmetlenül füttyögtem a haverok ablaka alatt. Estig eltűntünk a felnőttvilágból, csak az alkonyat és az éhség űzött haza minket. Olyan étvágyunk volt, hogy a vasszeget is megettük volna.

A tél unalmát könyvekkel éltem túl, három olvasójeggyel jártam könyvtárba. Hokedlin kuporogtam a sparhelt melletti sarokban, szagoltam a készülő lecsót, vagy fokhagymás pirítóst, kifüleltem szüleim intim sustorgását, és faltam, zabáltam a könyveket. Tizenöt éves kapitányként uraltam a tengert, megtaláltam kincses szigetet, átléptem a Rubicont, elvetve a kockát, elvesztettem az illúziókat, megtudtam, kiért szólt a harang. Kamaszként átbeszélgettem éjszakákat, csápoltam Illés- és Omega-koncerteken, kakaskodtam italgőzös bulik után és kerestem megnyugvást éjszakánként szerető lánykebleken. Mondhatni, a kamaszkorom is jól telt el.

 

Felnőttkorom küszöbén leléptem a majd’ kötelező bánya elől, és behajóztam a kavicskotrókhoz. A FOKA volt a hajósvállalatok szegénylegénye, telis tele phowardos figurákkal. Túléltem két év katonaságot, egyhónapnyi fogdával és örökös laktanyafogsággal, elvégeztem a Hajózási Főiskolát, és hajóztam egy bő évtizedet. Voltam matróz, fedélzetmester, kormányos, végül hajóhadnagy. Racionális, kemény világ volt, kevés teret engedett a kreativitásnak, így a kapitányi vizsga előtt átnyergeltem a vállalkozás világába.

Művészet-ipar határán munkálkodó batikoló, később faműves lettem. Ezekben a szakmákban is a földön kellett járni, de kiélhettem kísérletező, új utakat kereső adottságaimat. Jelenleg is szerelmetes faművességemmel keresem a kenyérrevalót, immár másfél évtizede.

Tatárszentgyörgy közelében élek, dolgozom egy erdei tanyán. Három életteli gyermekem segít fiatalnak, könyvtárnyi könyvem álomkergetőnek maradni, a számítógépem milliónyi lehetősége frissen tartja elmémet. Öreg tévénket – feleségem nyomására –, nyolc éve száműztük a galériába, azóta csak kétszer vonszoltam föl magam, de azt is megbántam. Ami lényeges dolog történik a világban, arról értesülök a Sarki Fűszeresnél, vagy elmesélik a gyerekeim. Ami hír lemarad, arról majd olvasok néhány évvel később. Fura, de akkorra a legtöbb szenzáció annyira elhalványul, hogy többnyire meg sem említik. Könyvek álmodozó szerelmese maradtam egész életemben, és mindezek mellett gyakorlatias ember. Jellemző módon a történelem, irodalom és a matematika voltak kedvenc tárgyaim. Két véglet: realitás és az álmok. Egy évtizede megtaláltam magamnak a hangok világát is. Az internet végtelen zenei választékában ráleltem arra a kétezer számra, melyet soha sem tudok megunni. Munkahelyem zaját zenével tompítom, álmaimat fába faragom, sőt most már meg is írom. (Érdekes látvány lehetek hosszú ősz szakállammal, nyakamban mp3 playerrel, kezemben 40-es Husqvarna láncfűrésszel, amint porban, zajban alakítom, formázom a fát, és himbálom magam a zene ütemére.)

 

2008 tavaszán pötyögtem le első novellámat, tettem tétova lépéseket a Karcolat Műhely arénájában, De Profundis Clamavi írói néven. Beszélgettünk, vitáztunk, öltük egymást, de gyarapodtunk tudásban. 2010 tavaszán megjelent első novellám, 2011 szeptemberében első antológiám, 2013-ben várható első regényem. Sok, sok első, és még csak 57 éves vagyok. Köszönöm a sorsnak, hogy mindezt megérhettem. Valamikori hajós-melós nyelvemen ezt úgy fogalmaznám meg: jó balhé volt ez az élet, megérte végigcsinálni.

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet