MENÜ

Erzsók Mama

 


Akácfák között megbúvó kicsiny tanya. Nádfedelére ráférne némi javítás. A falak szép fehérre meszelve, rozoga gallyból font kerítését frissen javították – ki ne szökjön az a néhány tyúk és gyöngyös, ami odabent kapirgál. Középen használaton kívüli gémeskút árválkodik. Az udvar szépen rendezett, elkerített részén virágoskert is van. Női odafigyelés érződik mindenen és férfikéz hiánya az elhanyagolt tetőn. Forintért lehetne hozzáértést találni, de errefelé pénz a legkevesebb, mondja a tanyavilág keserédes humora.

 

Hajnal van. Kelek, mint hatvan éve mindig. Ezzel sose volt baj.  Inkább az átokverte hátammal. Meg a szívemmel, a reszketeg lábammal. Kellett nekem megvénülni. Maradtam volna inkább örökké harminc éves. Nem lenne bajom a világgal.

Vastag alsószoknya, koromhoz illő fekete ruha és fejkendő. Fel az öreg mamuszt, begyújtok.

„Na, mit osszak ki magamnak, hogy megérdemeljem az ebédet? Megvan! Bemegyek az orvoshoz! Vajon kibírják ezek a rossz lábak? Feliratom a gyógyszert, kamilla is kellene, meg valami ennivaló. Elbeszélgetek Mariskával, aztán a hétre elég is lesz a futkosás. Kitolom azon az átkozott homokon a biciklit. Legalább van mire támaszkodni.”

Összesepregetek, megetetem a jószágot, mosakszom, indulok. A biztonság kedvéért visszafordulok megnézni a gázt. Rendben van, elzártam, becsukom a kamraablakot, ne másszon be a macska. Szép is lenne, ha összejárkálna mindent. Az ajtót kulcsra zárom, a kaput lakatra, nekem itt ne böngésszen senki, míg nem vagyok idehaza.

Elmerül az ember, akkora a homok. Régen nem volt eső. Tolni lehet a drótszamarat, tekerni csak a betonon.  Viszont a kormányra akasztva elfér a szatyor, nem kell cipelni.

„Még bő kilométer a kövesig. A rosseb esne ebbe a homokba, alig kapok levegőt!  Elássa magát ez a vékony kerék.”

***

Hosszú egyenes földút a ladánybenei tanyavilágban. Kunok makacs ivadékai laknak itt, ahol már csak minden tizedik házban van élet. Drága az árambekötés, messze a falu. A fiatalok elcsábulnak, máshová, ahol könnyebb az élet, az öregek lassan kihalnak. Ritka az új lakó, és azok sem bírják sokáig. A munkahelyre nehéz bejárni. Kocsit csak-csak tudnak keríteni, viszont benzinre nem futja. Mégsem szomorú ez a világ, mert aki megmarad, az olyan, mint a kő. Kopik ugyan, de mindent kibír. Jó élet van itt. Összetartó, egymást segítő.

Picike, görbe néni rozzant biciklit tol a homokúton. Akkor sem lassít, ha bokáig merül a homokban és rángatózik kezében a kormány. Ráncos ajkát eltökélten összeszorítja, lépeget kitartóan.

„Pfű, kevés a levegőm! Nehogy má’ rosszul legyél Erzsók Mama! Annyira nem vagy idős. Nyolcvanegy év nem kor. A régiek százévesen kijártak a mezőre, nem sóhajtoztak, mint ezek a mostaniak! Melegem van, meg kéne állni, viszont sose jutok be, ha itt pihengetek. Anyám is megmondta, az isten nyugosztalja odafenn… Jaj Istenkém mi ez?”

Grrhrrggrr! Bődületes hang morajlik fel a távolban, hihetetlen, alvilági mélységű, mint egy mennydörgés. A hosszú egyenes út végén apró alak tűnik föl, porfelhőt húzva maga után. Hatalmas sebességgel jön, dübörgése már a zsigereket szaggatja. Nagyerejű túramotor, hátán fekete bőrruhás űrlakó, vörös sárkánylánggal övezett, átlátszatlan bukósisakban.

Lassít, bár még mindig hatvannal jön, és a nagyerejű menetszél megrántgatja a néni szoknyáit.

– Nem tudsz vigyázni, nyavalyás kölyke? Majdnem fellöktél! Honnan szalasztottak, te istencsudája? – kiáltott erőtlenül az elsuhanó járgány után. – Mi a…

Megszédült. Elfogyott a levegő, elhomályosodott minden. Leült az út szélére.

„Fekete szoknyában, a porba! Hogy fogok kinézni? Mint a koszos malac. Hű milyen melegem lett hirtelen.”

Az alvilági dübörgés elhalkul, a motoros visszafordul, és megáll a rosszullétével kínlódó öregasszony mellett. Csillogó-villogó – most kicsit poros –, kék-fehér csoda. Nyergében alacsony, jóképű kiskamasz. Bukóját leveszi, a kormányra akasztja. Tizenöt éves, lehet.

– Csókolom Erzsók Mama… bocsánat Guttyán néni! Jól tetszik lenni? Csak nincs valami baj?

– Ismerlek valahonnan? Olyan egyformák ezek a mai fiatalok, azt sem tudom, ki kinek a gyereke.

– Franyó Szilvinek vagyok a nagyobbik fia, Márkó. Beljebb lakunk a Sándor tanyán.

– Hisz a Szilvi még kislány… hogy is? Jobban meggondolva, valóban, elmúlt talán huszonöt is.

– Harminckettő. És két tesóm is van. Most vettem ezt a motort. Tessék nézni, Suzuki RM 6, hatötvenes, megy, mint az állat. Csicsa Bika a neve. Az összes haver beájult, amikor nekiengedtem. Olyan brutál hangja van, mint egy repcsinek Gondolom tetszett hallani, ugye milyen zsír? Pedig nem is adtam neki nagy graftot. A kipufogóból kiheréltük a férget, vagyis a fojtást, így jobban húz. Van jogsim is ötven köbcentiig. Sajna csak földúton mehetek a Bikával, mert nincs olyan zsernyák, aki megeszi, hogy ez kismotor. Egész nyáron ezért melóztam. Fater, meg Papa is megtoldották valamennyivel. Két kilóba fájt használtan, ruhával együtt, de baba, ugye? Egy hétig csiszoltuk, festettük apával, olyan...

A csillogó szemű suhanc áradozva mesél megvalósult álomról, szépséges életről, beteljesülő csodákról, és a bölcs öreganyó csendesen bólogatva hallgatja.

„Milyen helyes legényke ez a Márkó fiú, persze az anyja is széparcú. Kék szemű, hosszú, szőke hajú lányka volt. Alacsony, szép járású. Olyan büszke, rátarti fehérnép. Az a jó, legalább nem űzi-hajtja kedvére az ura. Mikor is házasodtak össze?

Jézusom, huh! Mi ez a szorítás! Nem kapok levegőt!”

Az idős asszony fájdalmas nyöszörgése szakítja félbe Márkó lelkes előadását. Arca elszürkül, kezét szívére szorítja. Beszélni nem tud, görcsösen kapkodja a levegőt.– Erzsi néni! Mi van magával? Mit csináljak, te jó isten? Hoppá, telefon. Apa! Itt állok a Mogyorósi dűlőn, az Erzs... Megszakadt! Lemerült. A francba, most mi a túrót tehetek?!

A kamaszgyerek kétségbeesetten tekinget maga körül, majd elkiáltja magát.

– Hé! Van erre valaki? Rosszul van a Guttyán néni! Hívni kéne a mentőket! Hahó! Segítség! Telefonálni kéne gyorsan!

Nincs válasz. Az erdő hallgat. A madarak is elcsendesedtek, mintha éreznék a halál közeledtét.

Márkó kétségbeesetten motyog maga elé:

– Berohanok a faluba, szólok a dokinak, vissza, az fél óra, addig meghal! Jézus az égben, ne mán! Lakott tanya sincs errefelé, itt már csak az öreglány él! Hoppá, a Béni gagyogott valamit az elsősegélyen.

Felültetem Mama! Így ni, szépen felhúzzuk a lábát, jól van! Lélegezzen nagyokat, ja, igen, köhögjön, az segít… ha jól emlékszem! Mi a jó istent lehet itt még tenni? A telóm döglött, motoron nem lehet bevinni, mi a szent sz… Nem? Na, majd meglátjuk! Dologra ki magyar, ölbe vesz, fölemel… fene ezt a sok szoknyát!

 

***

 

Grrhrrggrr! Bődületes hang morajlik fel a távolban, hihetetlen, alvilági mélységű, szinte mennydörgés. A hosszú egyenes műút végén apró alak tűnik föl. Nem jön gyorsan, talán hatvan-nyolcvannal, de az őserejű bivalygép dübörgése így is a zsigereket szaggatja. Közelebbről furcsa a látvány: fekete ruhás nénike fekszik a tankon, félig a kormányra borulva. Féltőn föléhajolva sárkányláng-sisakos, apró fenegyerek pólóban, aki könyökével, lábával tartja helyén a megtört testet. Bőrdzsekije az asszony feje alá gyűrve. A rendelő előtt óvatos fékezés, majd diadalittas dudaszó. Orvos, injekció, rohammentővel a megyei kórházba.

 

Időben érkeztek! Erzsók Mama, azóta is szidja a homokot, heti egyszer-kétszer bekarikázik a faluba vásárolni, beszélgetni. Elmesélni, amikor azzal a helyes fiúval motorozott. Azt mondja száz évig fog élni, mint azok a híres régi öregek. Márkó pedig néha nyíltan is bemegy a faluba a Csicsa Bikán. A falubeli rendőr furamód elhiszi, hogy a kismotoros jogsi elég rá.

 

 

Hírek

Honlap készítés ingyen

Asztali nézet