Szia!

Bocs, de vettem a bátorságot és letegeztelek. Úgy gondoltam, ha már együtt nevetünk, akár haverok is lehetünk - későbba kár barátok is, de nem akarom erőltetni! 

Rövid, élvezetes írásaim gyüjtőhelye ez az oldal, azoké, melyek nem függenek össze a családommal. Súlyuk, hajde mekkora mondanivalójuk szerintem nincs is, de kellemes perceket szerezhetsz magadnak, ha elolvasod őket. 

 

 

Történet a 13. századból, amikor a férfiak azt hitték… pedig dehogy!

Jövőre megjelenő „Vérszagra gyűlt” c. regényem részlete.

   Szépen sütött a nap, az emberek vidáman sürgölődtek, élvezték a vásárt. Akinek tellett rá az vásárolt, akinek nem, az csak nézegette az árut – mint ahogy az már vásárokban lenni szokott. A gyerekek visítozva kergetőztek a felnőttek lábánál, a nők lelkesen szépítkeztek, a férfiak boroskorsók fülét markolászták, de meg-meghúzogatták a pálinkásflaskákat is. Kínálgatták, meghívták egymást, és furcsamód, az eleinte szabódó árusok némelyike el is fogadta a kínálást. A nagytermetű Oszlár járt az élen, akinek lassan keresztbeállt a szeme. Gyöngy sajnos csak a szemét hizlalta, egy petákot sem tudott kisajtolni öreg apjától, Kuszántól. Nem akarta azonban, hogy bárki megtudja, mennyire szegény, ezért csak fitymálta a sok szépséget. Főleg Oszlár asztala előtt időzött sokat: egy széles, csodálatos gyöngyökkel kirakott hajpántot kínálgatott, amiért a szíve majd meghasadt. „Világítana a hajamban, mindenki láthatná, mennyire dús.” A ködös tekintetű árus átlátott az ácsingózó, szép lány sündörgésén, és kacsintgatva jelezte, hogy lenne más mód is a pánt megszerzésére. Gyöngy vihogva, kacarászva hárította el a próbálkozást, esze ágába sem volt engedni az öreg, legalább harmincöt éves férfinak. Persze, akkor se kapna semmi olyasmit, ha fiatalabb lenne, gondolta közben, mert tudta, mire kell egy lánynak vigyáznia. Várta ugyan a napot, amikor vele is megtörténik az, amiről alaposan kifaggatta már asszonybarátnőit, de nem akart elébemenni a dolgoknak. Álmodozva sétált, egyre távolabb kerülve a sokadalomtól, és az egyik legényre gondolt, akit régen kinézett magának – bár az a málé eddig még nem vette észre.

 

„Pont hozzám illene, szépek lennénk együtt! Átkarolná a derekamat, fejemet a vállára hajtanám… a fehér, csipkés blúzomat venném föl, a hajam kifésülve, egy kevés pirosító az arcomra… így sétálnánk a templomba. Lucát megölné az irigység, és megpukkadna, hiába van az a gyönyörűséges kék ruhája…”

 

Ekkor érezte meg a tapogatózó kezet a fenekén, és markolta meg egy durva férfikéz a mellét. Oszlár lopódzott mögé, és tette a szépet a maga módján. Elöl markolászó kezében ott billegett a gyöngyös hajpánt, hadd lássa ez a buta parasztlányka, milyen bőkezű világfi is ő.

– A tiéd lesz, meg még sokennyi, csak tedd szét a lábad! Ekkorát még úgy sem kaphattál ebben a szutyok faluban…

Bortól bűzlő szájába ekkor csapódott be az ijedt lány hátrakapott feje, mely az orrát is elérte, bőséges vércseppeket fakasztva belőle. A lány visított meglepetésében, de főként dühében.

– Az Isten rogyassza rád a mindenséget, te részeges vénség! Jó, hogy már rám nem mászol, itt mindenki szeme láttára! – megpördült, és tenyérrel, ököllel ütötte a röhögő böszörményt, aki elkapta mindkét kezét, és magához rántotta. Meredező férfiasságát a lány hasához szorította, és csókolgatni próbálta a szépségesen kipirult leányarcot. Gyöngy ettől teljesen megvadult. Engedett Oszlár rángatásának, sőt teljes erejével az erőszakoskodó felé lódult, és hatalmasat bólintva lefejelte ellenfelét. Mivel a meglepett böszörmény nem tett semmit, még kétszer vágott homlokával az arcába. Ekkor lökte el végre magától a bortól lelassult kereskedő, mire a lány – megfelelő távolságba kerülve –, térdével a meredező testrészbe rúgott. Szép találat volt, gondolta, párszor még megismétli, de a férfi ekkor már elfordulva védte magát. Mivel mást már nem tudott tenni, Gyöngy ököllel csépelte a görnyedt idegen arcát. Oszlár már nem nevetett, merevedése is elmúlt. Egyik kezével lángoló heréjét pátyolgatta, a másikkal bávatagon védekezett. Az eddig szelíd, álmodozó lány szétzilált hajjal, fújtatva körözött a cifraruhás erőszakoskodó körül. Feltett szándékában állt agyonütni. – Apja, fiúgyerek híján, alaposan befogta a kapálásba, hálóhúzásba, megvolt hozzá az ereje is, ezenkívül fiúbarátai is megtanították mindenféle alattomos fogásra. – Mivel ökle kevésnek bizonyult – alig vérzett az erőszaktevő arca –, belerúgott párat. Sajnos ezt is kivédte az aljas támadó, ezért, végső megoldásként a földről felkapkodott kövekkel bombázta az ellenfelet. Nem lányos kavicsokkal, hanem jókora homokkődarabokkal, amekkora egy pákász szélesvállú lányához illik. Kínjában már bőgött is, mert komoly szakadás éktelenkedett a legszebb blúzán, és gömbölyded mellei ki-kivillantak dobálás közben. Ebbe a csábító látványba bambult bele a férfi, amikor Gyöngy a legszebb méretű darabbal eltalálta a fejét. Ezt már nem bírta tovább a támadó, heréjét és fejét markolva kibotladozott a házak mögül, ahol elkapni szándékozott ezt a vadmacskát.

„Macska, a rossebet, nősténypárduc, a hegyekből, hogy Égapa szólítsa magához mihamarabb a szemtelen bestiáját! Hát milyen dolog ez, így csúffá tenni egy meglett embert! Na, várj csak!”

Gyöngy üldözte volna, még kivillanó keble sem zavarta túlzottan – „nem kopik az attól el, hogy bámulják, és legalább megnézheti magának a sok leskelődő mamlasz”, de kibőgött arccal, kócosan, sárosan nem akart mutatkozni a falu népe előtt. Hagyta hát elmenekülni a gyávát, és hazarohant átöltözni.

 

Dugd be légy szíves szösszenet

– Kicsit még... Várj! Ne! Nem ide kellene, de ha gondolod… Ott maradt a kezem! Meg is fájdult egy kicsit. Hrghrm! Így már jobb, de csak óvatosan, nehogy…

– Szerintem pedig ott lenne jó, ahol van, bár beljebb tolhatom, ha annyira akarod.

– Igen, igen, dugd be légy szíves! Ne olyan hevesen, ne erőből… Érzéssel, finoman!

– Megemelem alulról, úgy könnyebben a helyére csúszik. Hrghrm! Ez az, most már tényleg ott van, ahol kell. Ennél jobban már ember nem tudja betenni.

– Igazad van! Így, hogy megemelted, valóban nagyon jó. Pontosan a helyére került a cső is.

– Nem vertük le a falat se. Ez a kályha ezután itt marad. Nagyon rendes voltál, hogy segítettél! Köszi szépen!

– Ugyan már, semmiség! Csak szólj bármikor és átjövök.

– Hogy fog neki örülni a Jocó! Nem kell neki güriznie munka után, fáradtan. Majd elmondom, mennyire rendes voltál! Igazi jó szomszéd és barát.

– Ne hozz zavarba, komolyan semmiből sem tartott. Nem nagy ügy! Főleg, hogy itt lakom mellettetek, meg aztán Joci is országos haverom. Kicsit ég is a pofám, hogy átjárok hozzád és jókat szexelünk a háta mögött.

 

A rém szösszenet

Elhagyatott, rossz hírű ház távol minden lakott helytől. Düledező falak, lepergett vakolat. Ködbevesző, didergetős novemberi délután. Elszánt tekintetű, vékony lány, vastag lencséjű szemüveg, dús göndör haj, ajkai makacsul összeszorítva.

Micsoda hülyeség, bemegyek és kész! Ez a XXI. Század, kérem, és közel a város, még hogy farkasember. Hihi, telihold van, de még nappal. Így is ér! Teljesülnek a feltételek, ha van farkashapsi, akkor elő kell bújnia. De nem fog, így tök ciki lenne, ha félnék!

Grbnyeee, nyikorog ez a béna ajtó! Ne mááán, de nyomasztó! Nem ijesztő, nyomasztó, messze nem ugyanaz, kérem.

Béna szitu, hihi, bekenem ezzel a jó zsíros krémmel. Nesze! A kezem tiszta trutyi lett. Ez meg tovább nyikorog. Le vagy te sz…

Már majdnem csúnyát mondtam. Fúúúúj!

Brrvvv, hideg van… azért borzongok! Ez nem félelem, hanem hőmérsékletérzékelés, kérem, kabátban nem dideregnék. Por van mindenütt, farkasember meg sehol. Ha jobban belegondolok, az ember sok értelmezésben férfit jelent, az hogy farkas, azaz farka van, már felesleges. Mije lenne, ha egyszer férfi hihi. Magas, deltás szőrös fejű. Vajon milyen a szexu…

Na, ne! Én sem vagyok normális. Dehogynem… hihi, ez is melegít.

 Még egy szoba, ez is üres, ez is poros, itt is nyikorog az ajtó. Kiszáradt a szám, a fenébe… Nem félelem, hanem szomjúság, régen ittam. Sima élettan, kérem, nem kell hozzá fantáziálni semmit.

Csúszkál ez a szemüveg állandóan… nesze, összekentem! Ja, csupa krém a kezem. Hülye szitu, alig látok! Pézsém nincs, a pulcsimért kár. A blúzért meg pláne, sose jön ki belőle. No problem! Nem látok, de juszt se félek, slussz-pássz!

Mi a franc az? Szűzanyám, mi mozog?

Megőrülök! Tuti, hogy volt valami.

Hogy is, itt jöttem, erre ford…

Mijazistenez!?

Magas, deltás, nagyfejű!

- ÁÁÁaaaaaaóóóóó! Segíts…

 Hú, de melegem lett, a francba. Majdnem bepisiltem. Huh, a pics... No, azért nem kéne eldurvulni. Lakkozott szekrényajtót mozgatott a huzat. Beléptem és megláttam magam. Stimmel. Nagy fej, vagyis dús haj, delták helyett vastag pulcsi. Magas, mert domború a felület.

Együgyű liba!

Színtiszta fizika az egész! Bejöttem, bezártam az ajtót, azaz huzatot keltettem, ami sima légmozgás. Meglátom magam, mozog, ijesztő. Természetes, hogy megijedek. Nincs itt semmi…

Mi ez a hideg?

Ja, a huzat, no proble… de hát én nem lehetek…

- ÁÁÁaaaaaaóóóóó! Segíts…

Elhagyatott, rossz hírű ház távol minden lakott helytől. Düledező falak, lepergett vakolat. Ködbevesző, didergetős novemberi délután. Újra csönd van.

 

A vevő szösszenet

Hopp, hopp, gyerünk, gyerünk… mi a franc motyog a zsebemben, ja a hülye telefon, ne mán.

– Tessék, Urbánszki!

– Jó napot kívánok – félénk női hang – tavaly a kertészeti kiállításon láttam a termékeit és nagyon megtetszettek.

A francba ez az ajtó, bezárta valaki? Huhuhu…

– Hát igen, köszönöm szépen, valóban voltunk ott.

– Ha lehetséges lenne, szeretnénk rendelni a férjemmel, de az árakra már nem emlékszem pontosan.

Hol az a béna árjegyzék? Ez most a legfrissebb, vagy megint variáltuk, a halál sem emlékszik. Ilyen baromság, pont most... Mi a rossebnek ennyi ajtó egy házban, legtisztább lenne berúgni, de nem merem. Futni kéne, de ilyenkor nem úgy megy az.

– Természetesen mondom azonnal, hisz úgyis tudom fejből, keveset változtatunk, egy pillanat, csak leülök.

Nem mondhatni, hogy egyszerű volt, de ülök. Jó helyen is vagyok, úgy nagyjából.

– De, ha esetleg el tetszene látogatni a honlapra, ott sokkal könnyebb a választás, részletesen megvan minden.

De megvan ám! Csak halkan, csak csendesen, ahogy a csillag megy az égen…

– Igen, köszönöm szépen, valóban az lesz a legjobb.

Oohhh! De még mennyire a legjobb!

– Ha esetleg megadná az elérhetőséget!

– Természetesen, diktálom, www...

Csak nem hallani a hangomon? Lazíts vazzeg! Lassan, nyugodtan is megy ez, nincs itt gond.

– Megbeszélem a férjemmel és fogjuk majd hívni önt! – fejezi be a női hang. - A viszonthallásra!

– Viszonthallásra és köszönöm szépen a hívást! – fejezem be megkönnyebbülve, majd elővettem "Grey Owl - Vadon fiai"-t, mert mostanság ezt böngészgetem itt. Nyugodt, olvasmányos írás, nem gond, ha apránként ér a végére az ember. Átfutottam pár oldalt, majd „dolgomat” befejezvén - a még szokásos műveletek után - lehúztam a WC-t.

 

A simlis

 „Tűzoltó leszel s katona, vadakat terelő juhász.

 No persze! „

A villamoson kapaszkodó férfi felidézte a múltat:

„Az utcai melót bírtam a legjobban. A sok hülye liba mindig a ridikülbe tette a lovettát, aztán szorongatta a szíját, mintha aranyból lenne. Egy nyisszantás a snitzerrel, és irány az ég alja. A lényeg: jól belemarkolni a cuccosba, és meglökni a spinét. Miközben a talpon maradásért harcászkodott, nem azon agyalt, van táska, nincs táska. Csápolt a levegőbe, és csak az érdekelte, nehogy leessen a sminkje. Gőze se volt arról, hogy már régen elszegényedett. Én meg benyomtam a motyót a kebelembe, és hajrá. Pár száz méter egészséges testmozgás, aztán irány egy mellékutcába leltározni. Szóval kis agymunka, egyszerű ügyvitel. Csak hát a kondi. Nekivág az ember nagy lelkesen a távnak, aztán elkezd cikákolni, mint valami hülye harcsa a csarnokból.”

Egy asszonyra figyelt fel, aki alaposan megpakolt táskákkal állt, a közelében.

„No, csak úgy kíváncsiságból”

Közelebb húzódott, és a szeme sarkából rásandított a szatyorra, melynek tetején hanyagul hevert a tömött pénztárca.

„Terített asztal ez a világ, hülye, aki nem él vele. Itt ez a nő. Felveszi a fizut, elönti a boldogság, és hajrázik kielégülni a boltokba. Telipakolja a szütyőt finomságokkal, csenget a kasszánál, majd új örömök felé rajtol. Persze ilyenkor már nem ássa el alulra a zsozsót. Majd ki veri az ember szemét”

Az ábrándozva maga elé meredő nő arcára pillantott, és vigyorgott magában.

„Tervezi a vacsit, meg hogy milyen hálóingben illegesse magát, hogy apuci ráhevüljön. Most kéne finoman magamhoz venni a felesleget, és lendületesen továbbhaladni.”

Egy zökkenőnél, megtántorodott, és közvetlenül a nő mellett kapaszkodott meg újra. Szemben vele, egy kopottas ruhájú, mogorva arcú férfi állt.

„De csúnyán nézel, kabbe! Á, reszkírozzon a halál! Ez a baromarcú csak arra vár, hogy beleüsse az orrát a más dolgába. Megszívta az életet, csak attól élvez, ha üthet valakit.  Az a múltkori bunkó is, hogy összerugdosott. A mocsokja! Ideggyenge, mert félredug az asszony, vagy megszopatja a főnöke, és engem aláz. Egy szaros ridikülért. Nyomott egy gáncsost, és a pofámmal túrtam föl a betont. Aztán meg spiccel az oldalamba, mintha meccsen lenne. A focibuzija! Négykézláb kellett elhúzni a belemet, mert már kezdte beleélni magát. Persze a szajrét el kellett dobni, ráadásul ki is röhögött az a majomsegg. Kiöregedtem én már a futkosós beszerzésekből.”

Leszállt a villamosról, és nyugodt tempóban, figyelmesen szemlélődve gyalogolt a mellékutcákban. Valamivel távolabb, egy sötét ruhás férfit pillantott meg, aki a kocsik között mászkált, be-benézegetve a belsejükbe. Megállt, figyelte, mit csinál.

„ A végén már majdnem munkába álltam, mint egy proli, amikor kihesszeltem ezt a jó kis bizniszt. Sétálgatok, szeret mindenki, öröm az élet. Önként perkálnak, majdnem hogy puszit is nyom némelyik nagysága. Gyorsan megtérülő beruházások, fél órán belül öt-tízszeres bevétel, és semmi rizikó ”

Az utca vége felől fény villant, és a sötétruhás továbbment.

„Indul a bolt”

 A férfi odalépett egy szürke dobozhoz, és valamit babrált rajta. Nekidőlt egy házfalnak, és türelmesen várakozott. Pár percen belül egy elegáns, kosztümös nő érkezett távolabb parkoló kocsijához, és dühös sziszegéssel reagált a szélvédőjén virító mikuláscsomagra. A férfi ellökte magát a faltól, és halkan odaszólt:

– Elnézést, kezit csókolom. Talán tudnék segíteni nagyságodnak. Látom ez a piszok megbüntette. Nos, van nálam egy parkolójegy, abban a szent pillanatban váltva, mint a magácska büntetésének a dátuma. Ha kiskegyed éppen az automatánál volt a fotózás pillanatában, nem büntethetik meg. Egy ezresért megválnék tőle, és mindketten jól járunk.