Sohasem fogja látni férfi! De nem ám!

A patak, mely gömbölyded kavicsok között tört utat magának, sekély volt, talán fél lábszárig érő. Kristálytiszta vizében ott csikorgott a távoli havasok hidege, de a falu asszonynépe kissé lejjebb már sulykolta, mosta a ruhákat. Julika még nem is olyan rég a többiek között élvezte a fecserészést, mostanában azonban egyedüllétre vágyott. Anyja egyelőre nem bízta rá a kényesebb darabokat, és alaposan átnézte a munkáját, de már jó ideje nem szidta meg utána. Engedte önállóan dolgozni. Mosolyogva simogatta meg fejét: „Jó menye leszel valakinek nemsokára!” – mondogatta, és elgondolkodva nézte lánykája kiteljesedő alakját.

Julika mélyre hajolva csapkodta, dörzsölte az ágyiruhákat, a felfröccsenő víz átáztatta szoknyáját, ingét, kényelmetlenül dörzsölte érzékeny mellbimbóit. Részben ezért is húzódott félre. Zavarta, hogy kirajzolódnak mellei az átlátszóvá vált anyag alatt. Akkor is, ha csak nők látják. Lejjebb, ahol sokan mostak, elkergették a férfinépet, ne bámészkodjon feleslegesen, de egy-két suhancnak mindig arrafelé akadt dolga és alaposan megbámulták a fiatalabb asszonyokat, nagyobb lányokat. A nagyok nem sokat törődtek vele, de neki kényelmetlen volt.

Mit kell annyit nézegetni – gondolta bosszúsan. Ezzel fogom szoptatni a babáimat, ha majd lesznek. Elpirult, amikor eszébe jutott, amit nagy nővére mesélt „arról az éjszakáról”.

Mekkora ostobaság! – gondolta. – Mi érdekes lehet odalent, ahol pisilni szoktam? Mit lehet azon tapogatni? Vacak puha, kövér redők és a közepén az a semmire se jó vágás. Mintha nem nőtt volna össze rendesen. Akkor is látszik, amikor állok, bár már évek óta selymes szőr nőtt ott, és eltakarja azt a buta rést.

Amikor alaposan megvizsgálta magát egy tálka víz tükrében, látta, lejjebb a feneke felé kínosan nagyméretű, titokzatos rés van, ami nem tudni, mire szolgál. Illetőleg tudta: ez az a bizonyos hely, ahová majd… de akkor sem tetszett neki. Biztosan nem lesz rá kíváncsi senki. Persze lehet, hogy csak az övé ilyen csúnya. Esetleg megnézhetné a barátnője, Annus fenekét, bár ez lehetetlen, mert azt hinné, kíváncsi rá. Pedig nem az, sőt, fúj! – Keményebben csapkodta a ruhát, egészen összevizezte magát. Formás mellei ütemesen ringatóztak, kerekded combjára rátapadt a vizes szoknya. Beszélgettek már erről a fenékdologról és Anna se értette, mi a szép benne, neki sem tetszett.

Bvveee! Hányinger! Az mindenesetre biztos, hogy aluról sohasem fog látni férfi. De nem ám! Nézegesse a sajátját, ha annyira kíváncsi. Persze mindig alaposan meg fogja mosni, a biztonság kedvéért. Nem azért, hogy megbámulják, hanem mert szereti a tisztaságot.  Az mindenesetre hazugság, hogy ott jön ki a gyerek, hisz az ujja is alig fért bele. Ha a cicimre lenne kíváncsi valaki, azt megérteném, hisz igazán aranyos – folytatta a merengést, gyakorlottan nyomogatva, forgatva az ágyneműt. – Lehetne valamelyest nagyobb, de így szép gömbölyű és felfelé áll a bimbója. Amikor fázik, vagy butaságokat mondanak a fiúk, akkor nagyobb lesz, és egészen kemény. Olyankor érzékenyebb is. Szép, és kész! Van rajta mit nézni. Az öreg Bóka bácsi is elmereng, ha meglátja és nagyobbakat szív a pipájából. Akkorákat, hogy majd meg fullad utána. Hihi, úgy kellett neki, miért leselkedik! Persze, az finom, amikor a legények nézik. – Miközben a fiúkra gondolt, melegséget érzett a hasa aljában.

Felegyesedett, széttárt karral nagyot nyújtózott. Elfordult az asszonyoktól a kis bokorcsoport felé, hogy arcát odatarthassa a napnak, és kezével finoman meggyúrta kicsi, de telt melleit, mert a sok ringatózástól enyhén sajogtak. Nővére állította, ha gyakran megmasszírozza, szebb állású lesz. Simogatta, lapogatta, óvatosan megmelengette a bimbót is, mely a hideg víztől egészen keménnyé vált. A szemközti bozótosban nyulak tanyázhattak, hallott némi neszezést, de a sulykoló nőkön kívül nem volt ember a környéken. Egész messzire ellátott az üres mezőn. Tovább simogatta magát, ami furcsamód annyira jólesett, hogy beleborzongott; a lélegzete felgyorsult. Óvatosan hátralesett a hajlongó asszonyok felé, azok hangosan nevettek valamin, szorgosan csapkodva a ruhákat. Tovább birizgálta mellét, jobbjával bátortalanul végigsimított combja belsején, finoman cirógatva a selymes tapintású bőrt, kíváncsi ujjai egyre feljebb haladtak, míg végül megérezték a furcsán nyirkos szőrt, és mögötte azt a titokzatos…

***

A serkenő bajuszú ifjúember már a hajnal előtti sötétben kilopakodott a kis bozótoshoz. Ölnyi leveles ágat cipelt magával, arra is vigyázva, hogy ugyanolyan fajta legyen, mint a patakparti. Világosban nézte ki magának a pontos helyet, az éjjel bemászott a bokrok alá és késével sekély teknőt kapart az egyik sűrűbb növésű cserje mögött. Belehasalt, a hozott gallyakkal betakargatta magát és várta a reggelt.

A patak szép tiszta, homokos részére a férfiak nagy sima köveket hordtak. Itt sulykolták, csapkodták a szennyest minden második héten az asszonyok. Volt, aki csak havonta egyszer jött, merthogy kopik a drága ruha, mások hetente, bár ez utóbbiak nem túlozták el a dörzsölést, inkább csak átöblítették a vásznakat. Beálltak a vízbe, övük korcába tűrték a szoknyák alját és nekiláttak. Messzire világítottak a gömbölyded lábikrák, olykor még a combok is. Persze ezt csak egészen távolról tapasztalhatták meg az érdeklődő legénykék, mert a féltékenyebb természetű férfiak komolyan megzuholták azokat a suhancokat, akiknek túl sok dolga akadt errefelé. Valamiért nem kedvelték, hogy asszonyaik gömbölyűségein legeltessék szemüket az arra nem hivatottak. Nem kaptak komoly verést, de Balog Pista alaposan pórul járt, amikor negyedszer ment el ugyanaznap a nők közelében. Állítólag apjához igyekezett, tartalék kaszát, fenőkövet, korsó bort cipelve. Az ifjú házas Fenyér Józsi grabancánál fogva megemelte és majd fertályórán keresztül rugdosta röhögve a fenekét. Azt ordítozta, addig nem hagyja abba, míg nőiesen gömbölyű nem lesz. Nézegetheti magát, ha a patakba végzi el nagydolgát, nem lesz rászorulva a leselkedésre. Még a férfitagját is le akarta csavarni, hogy lányosabb legyen a formája, de szerencsére meggondolta magát. Szegény Pityu jó hónapig bujdokolt utána, mert mindenki vigyorgott, ha meglátta. Néhányan meglapogatták a fenekét, valóban olyan szépen gömbölyödik-e, mint hírlik. Márpedig ennél nagyobb szégyen aligha érhet ifjú legényt, aki nem kerekfenekű majdnemlány, hanem a falu bikája címre pályázott. A bikaság elérése bizonytalan időre elhalasztódott, és Pista rászokott egy furcsán merev járásra, amikor is egyáltalán nem mozog a feneke, nehogy eszébe jusson valakinek a kínos eset.

Ezért készült ilyen gondosan Havasi Árpi, a jómódú kádár fia, aki már nagyon szerette volna megtapasztalni a női test rejtelmeit, de tizenhat megélt éve alatt még nem tudott igazán a végére járni. Kézműves gyerek lévén alaposan eltervezte minden lépését. Az asszonyok csapatában sok jóleső nézelődnivalót találna, de túl sokan vannak, valamelyikük bizonyosan észrevenné, ráadásul a közelben fia bokor sem akadt. Furcsamód a fiatalabb férjek ide jártak gyújtósnak, ostornyélnek valót szedni, így tarrá kopasztották a környéket. Megfigyelte azonban, hogy Békési Juliska távolabb szokott húzódni nagymosáskor. Látótávolságban maradt az anyjától, vagyis biztonságban volt, de egy ügyes legény alkalmatos leshelyet építhet az ottani csenevész bozótosban, ha elég szorgalmas. Márpedig ezen nem fog múlni –gondolta magában a legény, akinek erősen megtetszett a leányka.

Fiatal, talán tizenhárom éves, de olyannyira kikerekedett mindene, hogy Árpinak kínosan takargatnia kellett magát elöl, amikor látta a közkútra menni. Nem volt különösebben izgulós fajta, de ez a lány… Odafelé a kezében vitte a nagy korsót és szökdécselve járt. Mellecskéi finoman ugrándoztak, bimbói majd kidöfték vékony blúzát, számos ifjú legénynek okozván szájkiszáradásos betegséget. Visszafelé mindig föltette a fejére az edényt és óvatosan lépkedett. Mellei ilyenkor nem zavarták annyira a közerkölcsöt, viszont gömbölyű fenekének ringatásával volt kénytelen egyensúlyban tartani a csurig töltött alkalmatosságot. A két izmos dombocska megfeszült, elernyedt, jobbra billent, balra mozdult. A szoknya ingerlően tapadt a formás combokra, kirajzolva azokat a vadító idomokat. Természetesen az alkotó fantáziájú majdnem férfinép tudta, hogy a selyemsimaságú combok találkozásánál ott rejlik egy jóval kisebb halmocska, melynek ajkai vannak, pihe-puha szőr borítja, és ez is mozog előre-hátra. Sajnos ezt a látványt ifjúemberek nagyon-nagyon ritkán tapasztalják meg, bár sok-sok hazug szót mesélnek róla, és sokszor maguk elé képzelik a fülledt nyári sötétségben. Árpi már jó néhányszor megélt ilyen éjszakákat, most is ez adott erőt neki tervei véghezviteléhez. Elvégezte kis-nagy dolgát, maga mellé tette a nagy karéj kenyeret, szép darab kolbászt, egy flaska vizet és nekilátott a várakozásnak. Unaloműzésként elképzelte azokat a combokat, a meg-megrebbenő melleket, a hegyes bimbókat. Mindjárt gyorsabban telt az idő, bár a hason fekvés valamelyest bajossá vált.

A hajnal beköszöntével felébredt a falu, kihajtották a teheneket, disznókat, a férfiak többsége kiment a földekre, az iparosok is nekiláttak a munkának. A fehérnépek kora délelőtt érkeztek a patakhoz. Odahaza ellátták az aprójószágot, az embereket, a szorgalmasabbja előkészítette az ebédrevalót és hatalmas ruhacsomagokkal megrakodva kiballagtak a vízpartra. Élénken beszélgettek, kacagásuk messzire csengett. Békési Juli óriási batyut cipelt, ő kapta meg a család ágyneműjét. Hatalmas lepedőket, dunyhahuzatokat. Szülei becsületesen dolgozó kisgazdák voltak, annyi földdel, hogy meg tudtak élni. A jómódú, három segéddel, inasokkal ügyködő Havasiéknál asszonyok szoktak segíteni a házimunkában, de Árpád anyja mégis lejárt a patakra a kényesebb holmikat mosni. Legalábbis ezt állította, bár mindenki szerint végigvihogta a napot. Híresen jó hangulat szokott uralkodni a patakparton, ahol a fehérnép végre megszabadult a férfiak állandó jelenlététől, nem kellett „viselkedniük”. Jó alaposan kibeszélték örömüket, bánatukat, kiteregetve olyan dolgokat is, melyek igazán nem tartoztak másra. Magánügyek voltak, de elmesélték, mert ilyenek a nők. Pontos beszámolók hangzottak el kilesett titkos találkákról, intim méretekről, ágybéli ötletekről. Kibeszélték, hogy a férfiember egyáltalán nem normális, csupa gusztustalanságot szeret, viszont nagyon hálás tud lenni, ha bizonyos szokatlan dolgokat is megkaphat hites párjától. Persze ilyenkor, amikor úgymond nem megszokott módszerek kerültek szóba, halkan, suttogva ejtették meg a tények közlését, és közben akkorákat kacagtak, hogy némelyikük hanyatt esett a vízbe. Ezek a titkos dolgok természetesen azonnal elterjedtek az asszonykoszorúban, és bizony néhány új utakat kereső – szokatlan, de jóleső dolgot kérő – férj alaposan meglepődött, hogy nemrég még bizonyítottan ártatlan hitvese milyen gyakorlottan kezeli ezen kívánságokat. Hiába no, míg bizonyos dolgok elmeséléséhez a rámenős férfiaknak komoly mennyiségű ital szükségeltetik, addig a fehérnépnek elég némi közös munka.

Természetesen ezeket a zaftosabb részeket a leendő menyecskék nem hallhatták, ők távolabb húzódva osztották meg a maguk jóval szerényebb titkait. Juliska pedig – mind közül a legártatlanabb – elindult, hogy egyedül dolgozza fel a női lét friss újdonságait.

Elsétált megszokott helyére, jó százlépésnyire a két csoporttól és nekilátott a munkának. Először is alaposan körülnézett, mert nem szerette volna, ha valaki meglesi – Árpi fejét belefúrta a földbe, levegőt sem vett –, majd szoknyája alját begyűrte korca mögé, feltárva két hamvas, gömbölyded combját a világnak. A part mentén beáztatta a ruhákat, alaposan megnyomkodta, nagy kövekkel lesúlyozta, nehogy elvigye őket a víz. Kezdett ereje lenni a napnak, jól megnyitotta felsőjét, hogy mellei közét is érje a levegő. Mélyre hajolva, oly nagy lendülettel dolgozott, hogy cicije több ízben is elhagyta fészkét, és kikandikált a napvilágra. Ilyenkor megállt, és illemtudóan eligazgatta. Ez úgy történt, hogy egyik kezével benyúlt a rakoncátlan mellecske alá, míg a másikkal eligazgatta az anyagot. Egyszer valami furcsa hangot hallott, amolyan vaddisznóröfögés szerűt, de hiába fülelt, nézelődött, semmi szokatlant sem talált. Amikor befejezte az áztatást, már nagyon felmelegedett az idő, ezért kihasználva az egyedüllétet, kinyitotta ingét és alaposan megmosta felsőtestét. Öltözékét magán hagyta, így távolról nem láthatták mit csinál. A szeme sarkából mozgást észlelt a szemközti bokorban, talán madarak fészkeltek ott. Ettől picit nyugtalan lett, mert nagyon szégyenlős volt, de azért holmi nádirigók elől nem akart bujkálni. Bátorságát bizonyítandó, szoknyáját az ölébe gyűjtve leguggolt a bozótossal szemközti oldalon, a sekély víz fölött, és alaposan megmosakodott alulról. Szerette, ha ott is tiszta. Közben megint hallotta azt a bizonyos hörgésszerű röfögést, de most sem talált semmi gyanúsat. Amíg a ruha ázott, leült a napos oldalon, egészen bársonyos öléig felhúzva szoknyáját napoztatta, locsolgatta lábát. Természetesen ilyenkor, nagymosás idején senki sem hordott alsóneműt, mert az vizesen nagyon kényelmetlen viselet és az állandóan leselkedő férfinép amúgy is ki van tiltva ilyenkor. Fertályórányi pihenés után nekilátott, hogy alaposan megsulykolja a lepedőket.

Julika mélyre hajolva csapkodta, dörzsölte az ágyiruhákat, a felfröccsenő víz átáztatta szoknyáját, ingét, kényelmetlenül dörzsölte érzékeny mellbimbóit. Részben ezért húzódott félre, zavarta, hogy kirajzolódnak mellei az átlátszóvá vált anyag alatt. Akkor is, ha csak…

***

Aznap este hangos vita zaja szűrődött ki a módos Havasi Árpád házából. Másnap, mindenki meglepetésére a szépreményű ifjabb Havasi Árpád – aki előtt oly sok kívánatos és gazdag eladó lány illegette magát –, felkereste a Békési szülőket, tisztelettel kérve engedélyüket Juliska lányuk látogatásához. Igaz, még mindketten fiatalok – mondotta –, de legalább lesz idejük alaposabban megismerni egymást. Megemlítette, hogy mélyen hatott rá Juliska ártatlan, tiszta szépsége, és már apjaura engedélyét is kiharcolta a vőlegénységhez. Kizárólag a lányon múlik, lesz-e házasság a barátságból, de a maga részéről minél hamarabb szeretne sort keríteni rá.

Rossznyelvek szerint ezek a bizonyos eladó lányok sohasem értették meg, hogy a csudába vadászta le az a girhes kiscsibe a falu legvonzóbb legényét. Persze ők nem olyan szegények, hogy a patakban mossanak.