MENÜ

A csorda

 

Ha meg akarják osztani a -on kattintsanak az ikonra.

 

Illatos szellő mozgatta finoman a leveleket. A bozótban csendesen neszeztek a nyugovóra tért vadak. A délutáni eső szaga ott úszott a levegőben. Gyönyörű, derült éjszaka, ragyogó csillagokkal. T’Hal-Rish elégedetten vakarózva nézte az ő völgyét. Ligetes erdő elszórt bozótossal, körben kéklő hegyekkel. Könnyű pára úszott az éjben, tette elmosódottá az álomszép tájat Ez az ő otthona. Boldogságának színhelye. Jó munka, szerető család, biztos jövő. Éterien gyönyörű vonásait még jobban megszépítette az arcán végigsuhanó büszke mosoly. Elégedettséggel nyugtázta, hogy szerény pásztor létére tagja a világot megreformáló csapatnak. Megmutatják ennek a maradi társadalomnak, lehet másként is: egyszerűbben, szelídebben, biztonságosabban. Sőt, ami ennél is fontosabb, magukhoz emelnek egy vad fajt. Primitív, küzdelmes létüket felváltja majd a – bölcs gazdáik vezette -, rendezett nyugodt élet. Meghatottan nézte előtte bandukoló nyáját, mely tisztes megélhetést adott családjának

Korán kiterelte a teheneket – egészségük érdekében szükséges volt a mozgás -, de csak kornyadoztak. Mint jó gazda, tudta, mi kell nekik, ezért a hátsókat megcsippentette az ostorral, kezdjék el végre a frissítő, étvágynövelő futást. Nagy nehezen elindultak, bár az egyik bika fenyegetően morogva visszafordult. T’Hal-Rish szomorúan tette el magának, legközelebb ezt kell majd letaglózni. Könnyedén megfékezte a támadó hímet, és jól megnézte jellemző vonásait. Az első pihenőnél meg akarta fejni, ne legyen ennyire erőszakos. Bevált módszer, bár így estére csökken a hozama. Ha eltalálja a mennyiséget, elbágyad, elmúlik a vadsága. Szerencsés esetben tartósan. Jó lenne megtartani! Nem kedvelte a kényszervágásokat, a húsból kicsi a haszon. Az öreg, beteg egyedeket mindenképpen el kell távolítani és húsukat felhasználni, ezt parancsolja a józan ész. Takarmány kiegészítőként keverik a tápba, de kimondottan kár lenne egy ilyen remek példányért. Rámás csontú, kellően izmolt, ha ezt örökíti is, javíthatná az utódok minőséget. Érző szíve volt, minden állatának esélyt adott az életre, ám figyelnie kellett a fegyelemre is. Nem lesz szerencsés, ha a bikák megérzik mennyire lágyszívű. A gyengeség visszaüthet! Egyik fiatal tehene mellette futott. Fürgén kapkodta lábait, tőgyei lágyan ringatóztak. Finoman megsimogatta jókora emlőjét, gyengéden a farára paskolt, mire az hálásan felhorkantott örömében.

Csendes büszkeséggel nézte a lendületesen mozgó jószágokat.

Mutatós nyáj. Szeretetteljes törődés, és indokolt esetben kemény kéz. Munkaigényes volt betörni őket, remélhetőleg a következő nemzedék már teljesen megszelídül. Elfogadja az új, háziasított létformát. Hisz mi bajuk van? Ennivaló rogyásig, közösülhetnek, amennyit akarnak. Meleg istálló, gyakori alomcsere, biztonságos élet. Mennyivel vonzóbb, mint hajdani világuk zűrzavara! Még nincs szaporulat, ám az ennivalóba kevert ajzószerek biztatóan beindították a hímeket. Nyolc nősténye már hasas, ezeket most ki sem hozta, nehogy sérüljenek a tülekedésben. Kiemelten jó kosztot kaptak, odahaza heverésznek a friss alomban. Bizony oda kell figyelnie mindenre, nem könnyű mesterség ez a pásztorkodás. Nincsenek elődök, akiktől a fogásokat elleshetné, mindent a maga esze után kell kitalálni. Bosszantó, de még a táp tartalmát is el kellett titkolni a csorda elől, mert a finnyásabb példányok elrontanák a többiek étvágyát. Pedig a hús az hús. Szerencsére ledarálva már nem tudták beazonosítani, honnan származik. Egyelőre ő maga főzte az ennivalójukat, ám szándékában állt betanítani néhány ügyes embert.

A Vadászok lenézik a pásztornépet, de hiába ágálnak, ez a jövő útja. El kell ismerni, büdös a ganézás, unalmas a legeltetés. Viszont nem szabad elfeledni, míg a híres, rátarti cserkelők közül egyre többen halnak meg, ez veszélytelenül adja a kenyeret. Egy húsz-harminc darabos csorda kényelmesen eltart egy családot. Itt, ebben a mindentől elzárt völgyben - kísérleti jelleggel - hét csapatot neveltek, nagyon szép eredménnyel. A befogott vadak jó részét feldolgozták élelemnek, csak az egészséges fiatal példányokat tartották meg.

Kétszáz kiválóan dolgozó, komoly hasznot termelő egyed. A gyengébb hímeket ivartalanították. A herélteknek nőtt az étvágya, javult a hozama, bár vigyázni kellett az elhízással. Nyugtató hatása volt a nyelv eltávolításának is, gyakorlatilag felszámolták vele az oly felesleges kommunikációt. Régi életükben talán volt valamicske jelentősége, de ezután új uruk szakértelmére kell bízni magukat. A nyelvtelenített példányok sokkal gyorsabban szokták meg a rabságot, jobban is termeltek. T’Hal-Rish hitt abban, hogy ő szerető odafigyelő gazda és megfelelően bánik ezekkel a butuska, primitív állatokkal. A jóakarat, a kemény kéz együttese meg fogja hozni gyümölcsét. Ez a völgy a béke és nyugalom földje lesz. Egy új világ kezdete, amely mintául szolgálhat az egész Földnek.

Időközben a frissítő futás után kényelmes kocogássá csendesedett a csorda mozgása.

Füttyentett a pásztorfarkasnak, és az ügyesen megállította az élen haladókat. Az egészségesen fáradt tehenek, bikák lassan elheveredtek.

Nekik pihenő, nekem reggeli – gondolta magában, majd megkereste azt a bizonyos visszatámadó példányt. Erős karjával lefogta az izmos, húsz év körüli bikát, aki mulatságosan makogott nyelv nélküli szájával.

Nem a beültetett fejőtűt használta. Jobban kedvelt ősi módon étkezni.

A hím nyakán kidagadtak és étvágygerjesztően lüktettek az erek.

Még egyszer elégedetten végignézett lerongyolódott öltözékű embernyáján, majd inni kezdett.

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet